...fogunk róla beszélni. Sokáig és talán soha nem fogjuk elfelejteni. Nagy szavakat használva, mélyen megváltoztatja az életünket. A mögöttünk elmaradó hosszú hétvégén gyerekeim is az autópályán rekedők közt voltak 14 órán keresztül. Mindezt 5 km-re városunktól. Ha azon az éjszakán bárkitől, bármilyen segítséget, tanácsot kaptunk volna vagy mi itthonmaradók vagy ők, akik a fogságban maradtak -most tán megnyugodva zárnánk ezeket a napokat. Bárkitől, aki ilyen esetekben a segítség elvárható. Ha csak kizárólag a hivatalos médiából és azok internetes megjelenési formáiból tájékozódunk, akkor most legyintünk, hogy óó, volt egy kis torlódás, semmiség. De könyörgöm, hogy lehet az, hogy egy kétségbeesett éjszakán a segélykérő telefonokat nem veszik fel? Az autópályán kocsiban fagyoskodó emberek a rádióból csak arról kapnak hírt, hogy csúszik az út? A fél nap után is teljes káoszban kizárólag a sorstársak civilek segítenek? Tataiak vagyunk, testközelből láttuk, hogy mi történt, hogyan ment a segítés.
-Megúsztuk, szerencsénk volt, rosszabb is lehetett volna- mondjuk, és egymásra nézünk. És látom a lányom arcát, mely a hidegtől kipirult még 1 nap múlva is, a lábujja órákig nem melegedett fel. És büszke vagyok, hogy fél nap múlva már kint vannak a pályalehajtónál, és visznek mindent, ami nekik jól jött volna az előző éjszakán: pulcsit, takarót, forró teát, élelmet. Könnyes szemmel mesélik, hogyan hálálkodtak felnőtt emberek egy-egy zacskó kekszért, meleg teáért.
Itthon vagyunk, együtt. Rosszabbul is járhattunk volna.De lecsengeni még egyikünkben sem tud.
4 megjegyzés:
Azt hiszem, ezeket a napokat sokan, és sokáig fogják még emlegetni...
Nekem az a tapasztalatom, ha leesik pár centi hó, már káosz van az utakon.
Most tudták, hogy mire számíthatunk és nem voltak eléggé felkészülve. Azt szajkózták, hogy sokan "felelőtlenül" indultak útnak. Nem hiszem, hogy az emberek pusztán szórakozásból utazgattak (ilyen benzinár mellett). Mégiscsak hosszú hétvége volt, valószínűleg sokan a jól megérdemelt pihenésre indultak, vagy haza a messze élő szülőkhöz.
De az ország egy emberként összefogott, és ezt nagyon megható volt látni, gondolom, megélni is, amikor megérkezett a segítség.
A gyerekeinknek önkéntes munkát kell végezniük, remélem, tanulnak belőle.
Azt nem csodálom, hogy nem tud még lecsengeni. Sajnálom, hogy ennyire testközelből kellett átélnetek, és örülök, hogy nem lett semmi baj.
A lányaid pedig csodálatos emberek. :)
Nagyon örülök, hogy komoly baj nélkül sikerült átvészelni a nehéz órákat. Sajnos, igaz az, hogy mindig azt kapjuk, nem voltunk rá felkészülve. Jó, március van, ez igaz, de nem először fordult elő ilyen. De könyörgöm, télen sem vagyunk rá felkészülve. Az északi országokban hogy működik ez? Nem kellene tanulmányútra mennie egyeseknek?
Én annyiból szerencsés voltam, hogy pénteken reggel a lányomék visszafordultak - bár nagyon vártam őket-, de megnyugodtam, és szombaton annál nagyobb örömmel öleltem őket magamhoz. A kis emberek pedig emberségből jelesre vizsgáztak.:))))
Nem is fogjuk soha elfelejteni!Hála Istennek,hogy drága gyermekeid épségben hazaértek a viszontagságok után!És ,hogy utána elindultak segíteni....
Beszélni sem tudtatok egymással telefonon?
Megjegyzés küldése