A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Film. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. július 12., csütörtök
2010. január 22., péntek
Kedvenc filmjeim
Móni hívott játszani, amiben a kedvenc filmjeimet kéne felsorolni. Kéne...mert nagy filmnéző vagyok, sok kedvencem van, és sok film volt rám nagy hatással.
Inkább olyanokat sorolok most fel, amiket az utóbbi időben láttam ( vagy előszörre, vagy sokadjára ), felsorolok egypárat, tényleg " a teljesség igény nélkül":
Nevem Sam - I am Sam
Szégyenfolt -The Human Stain:
"A film az 1945 előtti Amerika mélységesen megosztott társadalmában játszódik. Coleman Silk történetét mondja el, egy ember történetét, aki egész életében hazugságban élt, mert azt hitte, így szabaddá válhat. Az ígéretes egyetemi hallgató, az elsőrangú zsidó entellektüel, a fiatal Coleman első szerelme, Steena egész lényét valósággal összeroppantja, mikor szembesül egy hatalmas titokkal, Coleman valós származásával.
Sok-sok évvel később, a tekintélyes professzor és példás férj, az immár idősödő Coleman (Anthony Hopkins) karrierjét hamis vádak döntik romba. Most, amikor botrányos viszonyt kezd a titokzatos Faunia-val a nála sokkal fiatalabb takarítónővel, aki mind szexuálisan, mind érzelmileg felébreszt valamit a férfiban, valamit, ami feltartóztathatatlanul ragadja magával, mintha álomból ébredne.
Az újra feltámadt szenvedély azonban veszélyt is hordoz, Faunia volt férje személyében. Silk már régóta hazugságok sűrű fátyla mögött rejtőzik. Most azzal a parancsoló kényszerrel szembesül, hogy felfedje valódi személyazonosságát, mielőtt még túl késő. "
"Roland Michell (Aaron Eckhart), amerikai irodalmár úgy érzi, nem tud kitörni híres professzora árnyékából, míg egy napon rá nem mosolyog a szerencse. Két régi szerelmeslevelet talál egy könyvben. Kiderül, hogy kedvenc Viktória-korabeli költőjének ismeretlen leveleiről van szó. A címzett hölgy ráadásul nem is a költő felesége volt. A pikáns irodalmi és szerelmi rejtély megoldásához segítséget kér a kor szakértőjétől, a csinos Maud Baileytől (Gwyneth Paltrow). Együtt göngyölítik fel a megindító szerelmi szálat, miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz is."
Az órák- The hours:
" Egy röpke nap óráiba sűrítve három nő megkapó története... 1923: Virginia Woolf (Nicole Kidman), a huszadik századi világirodalom nagy egyénisége, a tragikus sorsú írónő hosszú gyógykezelése után elkezdi írni "Dalloway asszony" című regényét. 1951: Laura (Julianne Moore), az öngyilkossági hajlammal küzdő terhes háziasszony meglepetés bulit akar rendezni férje születésnapjára, de kezébe akad a regény és teljesen belefeledkezik. 2001: Clarissa (Meryl Streep), a leszbikus kiadótulajdonos szintén meglepetés ünnepséget akar rendezni AIDS-ben szenvedő költő barátja tiszteletére. Mindhárom történet alapkérdése saját boldogságunk igazi célja és annak elérése mások életén keresztül. Három nő, egy regény: az egyik írja, a másik olvassa, a harmadik átéli...."
Meryl Streep, Ed Harris...bármi jöhet tőlük. :)
A stafétát a következő bloggerináknak küldöm tovább:
Inkább olyanokat sorolok most fel, amiket az utóbbi időben láttam ( vagy előszörre, vagy sokadjára ), felsorolok egypárat, tényleg " a teljesség igény nélkül":
Nevem Sam - I am Sam
"Sam Dawson (Sean Penn) okos, mint egy hétéves. A baj csak az, hogy elmúlt harminc és egy betegség miatt sosem fogja meghaladni egy kisgyerek szellemi színvonalát. Ő neveli kislányát, Lucy Diamondot (Dakota Fenning), aki lassacskán okosabb lesz az apjánál. A gyámügyi hatóságok a gyerek érdekében nevelőszülőkhöz költöztetik Lucyt, ám Sam agya vissza akarja kapni lányát. A kirendelt védőügyvéd, Rita Harrison (Michelle Pfeiffer) kezdetben vonakodik az ügytől, ám lassacskán rájön, milyen sokat tanulhat szellemileg visszamaradott védencétől. "
Gyógypedagógusként elmondhatom, hogy Sean Penn alakítása hihetetlenül hiteles. Megrázó, elgondolkodtató film.
Sok-sok évvel később, a tekintélyes professzor és példás férj, az immár idősödő Coleman (Anthony Hopkins) karrierjét hamis vádak döntik romba. Most, amikor botrányos viszonyt kezd a titokzatos Faunia-val a nála sokkal fiatalabb takarítónővel, aki mind szexuálisan, mind érzelmileg felébreszt valamit a férfiban, valamit, ami feltartóztathatatlanul ragadja magával, mintha álomból ébredne.
Az újra feltámadt szenvedély azonban veszélyt is hordoz, Faunia volt férje személyében. Silk már régóta hazugságok sűrű fátyla mögött rejtőzik. Most azzal a parancsoló kényszerrel szembesül, hogy felfedje valódi személyazonosságát, mielőtt még túl késő. "
Anthony Hopkins neve is garancia nálam. Másik kedvenc filmem tőle az Ösztön ( Instinct ). Elgondolkodtató, tartalmas filmek.
Nagy Jane Austen rajongó vagyok, minden filmje jöhet. :)
Költői szerelem- Possession:
Az órák- The hours:
Meryl Streep, Ed Harris...bármi jöhet tőlük. :)
A stafétát a következő bloggerináknak küldöm tovább:
2009. október 5., hétfő
Csodálatos ajándék
Előbb láttam a filmet, azóta is a hatása alatt vagyok, és most olvasom a könyvet...
Nem írom, hogy 'kedvcsinálónak', inkább gondolatébresztőnek szánom.
' Jean – Dominique a kilencvenes évek elejétől az Elle főszerkesztőjeként dolgozott. Híres, elismert emberként állandóan a rivaldafényben élt. Szerették az emberek, főként a nők. Rengeteget dolgozott, még többet bulizott, és nőzött. Feleségétől hamar elvált, de amikor csak tehette, gyermekeivel töltötte a hétvégéket. Egyik ilyen hétvégén, mikor a fiát ebédelni vitte, rosszul lett az autójában. Ez 1995. december 8–án történt, a 43. életévében, s azon a napon minden örökre megváltozott, Bauby ugyanis agyvérzést kapott, aminek következményeként egy ritka, de igen súlyos szindrómát állapítottak meg nála az orvosok. Ez az úgynevezett locked – in szindróma (LIS), ami által teljesen lebénult, a bal szemét kivéve, viszont intellektuálisan teljesen ép maradt, képes volt feldolgozni az ingereket, de képtelen volt reagálni azokra. A bal szeme által megtanult kommunikálni, és „megírta” könyvét, Szkafander és pillangó címmel, melyet gyermekeinek ajánlott, és melynek lediktálása emberfeletti erőfeszítéssel mehetett csak végbe.
Az események nem pörögnek gyorsan és nem is egy akcióban gazdag alkotásról van szó, de hogy is lehetne az, mikor a főszereplő tolókocsiban ül, a bal szemén kívül semmi mást nem tud mozgatni, és mi nézők a film nagy részében mindent Jean–Dominique egyetlen ép szemén keresztül látunk. Így aztán valóban át tudjuk élni, hogy mit is érezhet ez az ember, és minden élménye igazán valódivá válik. Az ő szemével látjuk a gyerekeit, a szerelmeit, a segítőit, de a saját könnycseppjeit is, sőt még azt is, ahogy a jobb szemen a szemhéját összevarrják, és közben önmagunkon érezzük a félelmeit.
Ahogy már említettem az eseményeket tehát szinte végig a főszereplő szemszögéből látjuk. Átérezzük, milyen lehet a helyzete egy tolókocsihoz kötve, teljességgel másokra utalva, és elgondolkozunk rajta: ma még olyan természetes, hogy felkelek az ágyamból és felkapcsolom a tévét, ha úgy akarom, és ki tudja, lehet, hogy holnap mindezt már nem én döntöm el. És nem csak a mi gondolatainkat, hanem Jean–Dominique gondolatait is halljuk, emlékei által megismerjük a múltját és a jövőjét is, melyet a képzelete szül, és amely ugyanolyan valóságosnak tűnik, mint a jelene. Mindez pedig úgy történik, hogy nincs a filmben semmi fölösleges érzelgősség, nincs benne egyetlenegy hatásvadász kocka sem. Felesleges is lenne, hiszen a maga természetes valójában is elég nagy tragédia, ami történt. De idővel elfogadjuk, mert látjuk, hogy a főhős nem adja fel, megőrzi humorát, és ameddig lehet, életkedvét is, mégha néha reménytelennek is tűnnek a kilátásai. Azt mondja: „A szememen kívül van még két dolog, ami nem bénult le. A képzelőerőm és az emlékeim. Csak a képzeleteim és az emlékeim segítettek megszökni a szkafanderemből.”
A film mondanivalója olyan gondolatokat ébreszt az emberben, amelyeken egyébként legtöbben el sem merengenénk. Nem gondolunk bele, hogy mindaz, ami ma még természetes, lehet, hogy holnap elérhetetlen lesz. Elfelejtünk a mának élni, túlságosan sok jelentőséget tulajdonítunk a pénznek, és túl keveset egymásnak, embereknek. Az író tíz nappal könyve megjelenése után hunyt el. Lánya Céleste Bauby kilencéves volt ekkor, s csak négy évvel később volt képes arra, hogy elolvassa édesapja művét. Legjobban az lepte meg, hogy mennyire szeretett az édesapja élni, hogy mennyivel másként értékelte ott, a tolókocsihoz kötve, tehetetlenül az életet, mint ahogy az átlagos hétköznapokon. Az Elle magazin egyik számában így nyilatkozott: „Elolvastam néhány oldalt, aztán letettem és hónapokig nem vettem fel újra. Amikor megint képesnek éreztem magam rá, tovább olvastam – meséli Celeste. – Megrázó, de egyben csodálatos volt olvasni. Végig sírtam, mert ismertem a történetek mögött rejlő apró kis sztorikat. A legjobban az érintett meg, hogy olvasás közben ráébredtem, mennyire szeretett az apám élni. Nem könnyű az életedet egy könyv lapjain viszontlátni, az apád szemén keresztül, aki már nem él. De ez a legjobb dolog, amit hátrahagyhatott nekünk, csodálatos ajándék.”
Csodálatos ajándék. A filmre is ez a legjobb szó. ' ( Forrás: www.gamekapocs.hu )
Nem írom, hogy 'kedvcsinálónak', inkább gondolatébresztőnek szánom.
' Jean – Dominique a kilencvenes évek elejétől az Elle főszerkesztőjeként dolgozott. Híres, elismert emberként állandóan a rivaldafényben élt. Szerették az emberek, főként a nők. Rengeteget dolgozott, még többet bulizott, és nőzött. Feleségétől hamar elvált, de amikor csak tehette, gyermekeivel töltötte a hétvégéket. Egyik ilyen hétvégén, mikor a fiát ebédelni vitte, rosszul lett az autójában. Ez 1995. december 8–án történt, a 43. életévében, s azon a napon minden örökre megváltozott, Bauby ugyanis agyvérzést kapott, aminek következményeként egy ritka, de igen súlyos szindrómát állapítottak meg nála az orvosok. Ez az úgynevezett locked – in szindróma (LIS), ami által teljesen lebénult, a bal szemét kivéve, viszont intellektuálisan teljesen ép maradt, képes volt feldolgozni az ingereket, de képtelen volt reagálni azokra. A bal szeme által megtanult kommunikálni, és „megírta” könyvét, Szkafander és pillangó címmel, melyet gyermekeinek ajánlott, és melynek lediktálása emberfeletti erőfeszítéssel mehetett csak végbe.
Az események nem pörögnek gyorsan és nem is egy akcióban gazdag alkotásról van szó, de hogy is lehetne az, mikor a főszereplő tolókocsiban ül, a bal szemén kívül semmi mást nem tud mozgatni, és mi nézők a film nagy részében mindent Jean–Dominique egyetlen ép szemén keresztül látunk. Így aztán valóban át tudjuk élni, hogy mit is érezhet ez az ember, és minden élménye igazán valódivá válik. Az ő szemével látjuk a gyerekeit, a szerelmeit, a segítőit, de a saját könnycseppjeit is, sőt még azt is, ahogy a jobb szemen a szemhéját összevarrják, és közben önmagunkon érezzük a félelmeit.
Ahogy már említettem az eseményeket tehát szinte végig a főszereplő szemszögéből látjuk. Átérezzük, milyen lehet a helyzete egy tolókocsihoz kötve, teljességgel másokra utalva, és elgondolkozunk rajta: ma még olyan természetes, hogy felkelek az ágyamból és felkapcsolom a tévét, ha úgy akarom, és ki tudja, lehet, hogy holnap mindezt már nem én döntöm el. És nem csak a mi gondolatainkat, hanem Jean–Dominique gondolatait is halljuk, emlékei által megismerjük a múltját és a jövőjét is, melyet a képzelete szül, és amely ugyanolyan valóságosnak tűnik, mint a jelene. Mindez pedig úgy történik, hogy nincs a filmben semmi fölösleges érzelgősség, nincs benne egyetlenegy hatásvadász kocka sem. Felesleges is lenne, hiszen a maga természetes valójában is elég nagy tragédia, ami történt. De idővel elfogadjuk, mert látjuk, hogy a főhős nem adja fel, megőrzi humorát, és ameddig lehet, életkedvét is, mégha néha reménytelennek is tűnnek a kilátásai. Azt mondja: „A szememen kívül van még két dolog, ami nem bénult le. A képzelőerőm és az emlékeim. Csak a képzeleteim és az emlékeim segítettek megszökni a szkafanderemből.”
A film mondanivalója olyan gondolatokat ébreszt az emberben, amelyeken egyébként legtöbben el sem merengenénk. Nem gondolunk bele, hogy mindaz, ami ma még természetes, lehet, hogy holnap elérhetetlen lesz. Elfelejtünk a mának élni, túlságosan sok jelentőséget tulajdonítunk a pénznek, és túl keveset egymásnak, embereknek. Az író tíz nappal könyve megjelenése után hunyt el. Lánya Céleste Bauby kilencéves volt ekkor, s csak négy évvel később volt képes arra, hogy elolvassa édesapja művét. Legjobban az lepte meg, hogy mennyire szeretett az édesapja élni, hogy mennyivel másként értékelte ott, a tolókocsihoz kötve, tehetetlenül az életet, mint ahogy az átlagos hétköznapokon. Az Elle magazin egyik számában így nyilatkozott: „Elolvastam néhány oldalt, aztán letettem és hónapokig nem vettem fel újra. Amikor megint képesnek éreztem magam rá, tovább olvastam – meséli Celeste. – Megrázó, de egyben csodálatos volt olvasni. Végig sírtam, mert ismertem a történetek mögött rejlő apró kis sztorikat. A legjobban az érintett meg, hogy olvasás közben ráébredtem, mennyire szeretett az apám élni. Nem könnyű az életedet egy könyv lapjain viszontlátni, az apád szemén keresztül, aki már nem él. De ez a legjobb dolog, amit hátrahagyhatott nekünk, csodálatos ajándék.”
Csodálatos ajándék. A filmre is ez a legjobb szó. ' ( Forrás: www.gamekapocs.hu )
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)