Hogyan nem lettem mester? 2.

 " Majd a vonaton átnézed, ne izgulj! "- mondja Anna, és bátorítóan néz rám. Izgulnék? Inkább az az érzésem van, hogy ezen is túl kell esni, ha már belevágtam. 5 óra múlva már ez is csak múlt idő.

A vonaton. Saját könyvébe mélyedve hallgat. Egészen Tatabányáig. :) Odáig elmajszolja a szendvicseit, és onnantól a " hagylak ám tanulni " félmondatokkal övezve mesél. Itt szokott felszállni ez, itt meg amaz, ezen  domboldalon reggelente mindig vannak őzek, csoda, hogy most itt nem ácsorgunk. Felrémlenek az emlékek, amikor én is napi szinten jártam fel Budapestre, ugyanígy ismertem a vonal minden szépségét. :) Félúttól témaváltás következik, jön a " felkészítő szakasz ", elmeséli a napi jegy, az átszállójegy és a szakaszjegy közti különbségeket. :  ,majd a Deákon figyelj, merre indulsz, fogd a táskádat magad elé, érdemes a metró ebbe és ebbe a részébe ülnöd, és telefonálj, ha odaértél, telefonálj, ha elkezdődött, telefonálj, hogy milyen volt ,telefonálj, ha végeztél.  Figyelj, mert néha ki szoktak gyulladni a metrókocsik. :) Tollad van? Fog is? '
Uramisten, a gyerekem a gyámoltalan anyját rendezgeti. :) De igaza van, a Deákon  már nem napi rutin, hogy most merre is, melyik irányba, és hogyan induljak el, nemcsoda, hiszen az utóbbi 15 évben tömegközlekedéssel szinte egyszer sem voltunk Pesten.
És "Az Ecseri". Nem tudom megszokni ezt az épületet, pedig már jó néhány éve itt működik a főiskola. Nekem, és azt hiszem még sokunknak Bethlen téri épület marad örökre 'A Bárczi'. Az az épület gyönyörű, a története, múltja van. Jelenleg egy amerikai székhelyű iskola működik benne. El is szorult a szívem rendesen, ahogy a honlap képeit nézegettem. Fura érzés, hogy nagy valószínűséggel abban az épületben már soha nem vánszorgok felfele a lépcsőkön,  nem rohanok lefele a vonathoz a tágas lépcsőház vaskorlátját épp csak érintve, és nem húzom be magam után a súlyos tölgyfakapu hatalmas kilincsét. Ha túl érzelgősre sikeredett volna ez a kitérő, vessétek össze a főiskola jelenlegi épületével. :)